Senkim sincs.
Nincs senki aki megfogná a kezem, akiben megtudnék annyira bízni, hogy kibeszéljek magamból mindent. Egyre rosszabb, mert magambafojtom. Kezd felemészteni.
Akinek a kezét szívesen érezném az enyémen, az már nem az enyémet akarja fogni.
Még mindig szerelmes vagyok.
Reménytelenül.
Már megint szóbaálltam vele.
De minek! Édes Istenem! Segíts!
Nemes Nagy Ágnes: Szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
-Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.
Enyém lehetne langyos,barna bőröd,
kényes kezed,amivel magadat őrzöd,
s minden omló,végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó,fekete tolla,
mely mint a szárny suhan,suhan velem,
hintázó tájon,fénylőn,végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók,s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött mint lampion lebeg),
magamba, mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz,szeretlek. Míly reménytelen.
Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
-Ha húsevő növény lehetne testem,
Enyém lehetnél illatomba esten.
Enyém lehetne langyos,barna bőröd,
kényes kezed,amivel magadat őrzöd,
s minden omló,végső pillanatban elmondja:
mégis önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó,fekete tolla,
mely mint a szárny suhan,suhan velem,
hintázó tájon,fénylőn,végtelen.
Magamba innám olvadó husod,
mely sűrű, s édes mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsúrlók,s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött mint lampion lebeg),
magamba, mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő növény lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem
Szeretsz,szeretlek. Míly reménytelen.
Utolsó kommentek