Ma 9 órakor keltem. Olyan jó volt, iyen sokáig aludni. Már régen nem aludtam ennyit. De holnap már munka van. Legalább addig se gondolkodom. Aztán pénteken szabadnapom van megint. Este viszont megyek táncolni. Egypáros műsor. Ez a legrosszabb.
Úgy döntöttem be fogom gépelni ide azt a verset, amit találtam tegnap. De nem most. Talán majd este. VAgy holnap.
Minden nap egyre rosszabb és hosszabb. És úgy érzem ennél csak rosszabbak lesznek. Bármit csinálok, mindenről Ő jutott eszembe. Próbáltam elterelni a figyelmemet, a gondolataimat játékkal (mindig játszott/unk valamit), olvasással, zenével, filmmel,: de semmi nem segít.
Mire is számítok? Nem tudom. Igazából próbálom magam felkészíteni a legrosszabbra, s agyilag már belegondoltam mindenbe. De a szívem és a lelkem mást mond. De egy belső hang táplálja a reményt, hogy jobbra is fordulhatnak a dolgok.
Minden esetre megpróbálok felkészülni lelkileg, de azt soha senkinek nem tudnám megmondani, hogyan fogadom majd az Ő reakcióját, ha netán mégis beszélünk vagy találkozunk.
Éjszaka, mikor lehunyom a szemem, akkor is Őt látom magam előtt. Ahogy jár, ahogy rámnéz, az érintéseit, a csókjait, s azt hogy mellettem van és átölel, szorosan ...
A verset pedig csak akkor fogom begépelni, ha egyedül leszek. Itt nálunk elég nehéz egyedül maradni csak 2 percre is. Muszáj akkor egyedül lennem, mert tudom, hogy bőgni fogok. És nem is akárhogy :(
Utolsó kommentek